"Pétervár, Petrográd, Leningrád – vagy egyszerűen csak Pityer: a város, amely egykor Péter cár parancsára nőtt ki a Néva-parti mocsaras földekből, hogy aztán a világ egyik legszebb városa legyen.
De most, a Katasztrófa után már Pityeren is az enyészet az úr. Pontosabban a meghibbant evolúció által létrehozott új lények uralkodnak a város romjai között: Pavlov-kutyák, szárnyas sárkányok, a mitikus „blokádnyikok”, melyekről csak annyit lehet tudni, hogy senki sem éli túl az összecsapást velük. A felszín ezer veszélyt hordoz, és nem is merészkedik oda senki, csak a legerősebb, legtapasztaltabb diggerek. És ők sem mindig térnek vissza. Ivánt mégis vonzza a felszín, olyannyira, hogy menyasszonya, Tánya féltékeny arra a fenti világra, melyet ő még sohasem látott. S amikor a mindig nyugtalan Metróban háború tör ki: új szövetségek jönnek létre, az emberek halomra gyilkolják egymást, és újra felosztják egymás között az állomásokat, Iván egy véletlenül összeverődött csapat élén minden eddiginél veszélyesebb expedícióra indul a felszínen. Az atomerőműhöz akar eljutni – amely minden jel szerint még működik –, hogy blokád alá vont állomásának áramot szerezzen."

A pétervári metró hangulata hozza az alapmű moszkvaiét, sötét bűzös veszélyes alagutak különböző frakciók és csoportok által elfoglalt állomások. A szépséghiba, hogy ezt nem tudjuk kielemezni egy metró térképen, mert az alapművel ellentétben itt nem kapunk ilyet. Azért én bátorkodom beszúrni ide egyet:

Mondanám azt hogy egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott a Metró univerzum sorozat, de igazság szerint elég felemás érzésekkel tettem le a cikk tárgyául szolgáló könyvet. A történet Mind tartalmilag, mind szerkezetileg is három részre van osztva: A könyv első egyharmada a szóbanforgó háborút és annak előzményeit, a következő két rész pedig a háború utóhatásait, valamint Iván és szedett vetett csapatának megpróbáltatásait mutatja be. Néhol igen zavaróak a történetben a hirtelen váltások, amikor órákat vagy akár napokat ugrunk a történetben. Ennél már csak a könyv első szakaszában elbeszélt álomképek a zavarosabbak, de szerencsére ezek a történet előrehaladtával megszűnnek vagy alaposan megritkulnak. Míg Avoledo "Az Ég Gyökereiben" a könyv végére nagyon elszállt a látomásokkal, Vrocsek még idejekorán mellőzte a cselekményből. Sokaknak nem jött be az itteni felszíni felderítők "digger" elnevezése, de szerintem, logikus, hogy nem kell mindenhol sztalkernek hívni őket. Itt minden eddigi metró könyvhöz képest nagyobb teret kap az akció így a filozófiai gondolatok háttérbe szorulnak, ha nem is tűnnek el teljesen.

Szereplők terén az alkotás nem brillíroz különösképp. Ivánból nem lesz egy új Artyom, neki leginkább a belső vívódásait ismerhetjük csak meg, de annyira papírmasé szinten hogy nem igazán kötött le. A középkorú értelmiségi, Vogyjanyik professzor az egyetlen karakter, aki a könyv mögötti gondolatokat közvetíteni próbálja, így nem véletlen hogy elég hamar megkedveltem. hasonló a helyzet a skinhead Überführerrel, aki neve ellenére egy komcsi börfejü. Megismerésekor még csak egy radikális nézeteket valló zsoldos, de a cselekmény előrehaladtával fejlődni kezd személyisége és Iván legértékesebb leghűségesebb szövetségese lesz. Bónuszként még meg kell említsem Über és a néger Mandela közötti eszmecseréket és vitákat, amik egyértelműen az alkotás leghumorosabb pontjai.

A könyv leginkább azoknak éri meg, akik már az összes metró kötetet olvasták és mindenre rámennek, ami az univerzumban játszódik, illetve még az akció orientáltak tehetnek még vele egy próbát.