Az FPS, amit még az anti-videójáték fanatikusok ("áhhh én nem játszom az hülyeség meg gyerekes dolog!" stb.) is ismernek, Az FPS, ami az egyik első volt a műfajában és lefektette annak a definíciónak az alapjait mit is nevezünk mi First Person Shooternek még ma is.

Az első FPS, azaz belső nézetes lövöldözős játék, a Wolfenstein 3D és annak előzménye a Spear of Destiny elkészítése után, az id Software a következő nagy durranása, a Doom volt, ami szakítva az előtte lévő két alkotással, kilépett a második világháborús, okkult világból és egy sci-fi/horror környezetbe rakta a játékosokat. A fejlesztés alatt a játék történetét igencsak megnyirbálták és a történeti elemekről csak a kézikönyvben vagy a fejezetek végén található kiírásokon olvashatunk pár bekezdést miért lövünk sz... teszünk mindent.

A jövőben járunk, ahol az Egyesült Űripari Vállalat (avagy Union Aerospace Corporation, röviden UAC) a Mars holdjain, a Phobos-on és a Deimos-on végeznek teleportációs kísérleteket. Mi egy névtelen tengerészgyalogost alakítunk, aki a Marson teljesít szolgálatot. Egy meghibásodás során a teleportkapuk ajtót nyitnak a Pokolra, ezzel elárasztva a bázisokat démonokkal és egyéb szörnyekkel, a személyzetet pedig kivétel nélkül legyilkolják vagy élőhalottá alakítják át.  Egy katonai különítményt küldenek a Marsról a Phobosra ahol pedig, az akció mészárlásba fullad és a rádiókapcsolat megszakadása után főhősünk rájön, hogy ő az egyetlen túlélője a katasztrófának. Sikló nélkül evakuálni képtelen a Phobosról így egyetlen lehetősége átküzdeni magát a bázison...

Ezt az alaptörténetet viszi tovább a játék három fejezete, amiből az "New Game" menüpontra rányomva szabadon választhatunk, ezért játszhatunk akár a második, vagy harmadik fejezettel is a kezdetektől. A játék egy kiegészített változatában, az Ultimate Doom-ban egy negyedik fejezetet kapunk, ami a második rész előzményeként is felfogható.

A fejezetek teljesítésében nyolcféle fegyver lesz segítségünkre és mindegyiknek megvan a maga taktikai haszna. Van amelyik közelre jó (shotgun, láncfűrész), vagy a tömegekre(golyószóró, plazmapuska) esetleg a nagyobb szörnyek ellen van legjobb hatással (rakétavető, BFG 9000). A sok vas kell is majd, mert a fegyverek mennyiségével egyenesen arányos a démonok létszáma is a pályákon. Nem egy terem van tele szörnyűségekkel és ha a teremben csak mi vagyunk, kevés az olyan tárgy, aminek a felvétele nem szabadítja ránk titkos rekeszekből a démonokat. Ennek megfelelően a játék menet nem valami bonyolult annál, mint A pontból eljussunk el B-be közben pedig átgyakni magunkat egy seregnyi szörnyetegen és a megfelelő kulcsokat megszerezni megfelelő ajtókhoz a továbbjutás érdekében. Ennyi. A későbbi FPS-ekre ez ugyan nem jellemző, de ma már kuriózumnak számítanak az ezen a játékmeneten alapuló belsőnézetes lövöldözős játékok (pl.: Serious Sam, Painkiller).

Egy új grafikus motort használt, így jobban kibővülhetett a látványelemek száma. A beltér magassága megnőtt így már többszintes területek vannak. A fények váltakozása is itt érhető tetten először. Egyes szobák átlagosan világított, mások szinte koromsötétek és vannak olyanok is, ahol villognak a fények. Minden technológiai fejlettség ellenére, ellenségeink még két dimenziós megvalósítást használnak, az az spriteokból állnak. A modelljeik nem 3D-sek, viszont helyzetüktől függően mást látunk a papírmasé figurákból. Ha felénk tartanak értelemszerűen szemből látjuk őket, ha hátrálnak akkor a hátukat mutatják nekünk és ugyan ez igaz oldalról is. A játék korának egyik legbrutálisabbja. A szörnyek úgy repültek szét darabokra és folyik ki a szemük, ahogy más játékban akkor még nem, megtoldva ezt még sátánista jelképekkel meg a brutális karóba húzott és felakasztott meg kifolyó belű hullákkal. Valahol innentől indult az erőszakos videójátékok elleni örökös hangoskodás és kampány is.

A hangok is jól sikerültek és a maga korában reálisnak számítottak, de a zenéi még ennél is jobbak lettek. Ha mai napig meghallom az első pálya kezdő zenéjét, az "At Doom's Gate"-et vagy a pályák végén felszólaló "Intermissiont", rájövök mennyire időtállók is a játék zenéi...

Két újabb tartalom van a játékba, ami ma már szintén alapnak számít a videójátékoknál, ezek pedig a hálózatban való többjátékos mód és a moddolás. Új és ismeretlen élménynek számított akkoriban, ha ronggyá tudtad lőni a melletted lévő számítógépnél ülő haverodat számtech órákon. Én ugyan ezt az érzést csak a szellemi utódnál, a Quakenél ismertem meg, de azért eltudom képzelni mekkora flash lehetett a dolog. A Doom moddolása pedig mai napig tömegeket szolgál ki kreativitásuknak kiélése szempontjából. Találkozhatunk Star Warsos, Alienes, de igazi 3D modellekkel dolgozó Doommal is. Én is egy ilyen moddal játszottam újra a játékot, ami amellett, hogy sokkal dinamikusabbá és pörgősebbé tette a játékot a vér és a brutalitás szintjét is bőven megemelte. Ez a Brutal Doom.

Ha volt is valaki, aki nem ismerte még az id Software nevét a Wolfensteint 3D után, a Doomnak köszönhetően már az is kívülről fújta a csapat nevét. A játék megjelenése eredményeképp a fejlesztő csapat világhírű lett és egy éven belül el is készült a folytatás.

Egy kis részlet a játékból (ha valaki nem ismerné):

Ez pedig a mod amivel játszottam: