Ha egy bizonyos történetet más médiumra adaptálnak át az már alapjáraton érdekes. Vérmérsékletünktől függően feljegyezhetjük a két feldolgozás közötti különbségeket és lehet szétcincálni egy filmet mert a "könyv tök más" vagy mert "ez a szereplő benne sincs a játékban itt meg főszereplő" stb. Én nagyon kötekedő vagyok az ilyen adaptációkkal szemben. Egy-két történetelem, esemény, vagy szereplő hozzáadása, elvétele nem zavar,  az viszont már jobban, ha alapjaiban változtatják meg az alapmű mondanivalóját / karakterét.

Vitathatatlan, hogy noha a Metró 2033 könyvek megjelenésükkor is hatalmas sikereket értek el, (főleg Oroszországban) a moszkvai metró túlélőinek történetét a 2010-es videojáték hozta be a köztudatba. Megjelenésekor még nem ismertem a könyveket, így a képek és videó alapján csak egy S.T.A.L.K.E.R. klónnak tűnt a játék. Ezt egészen addig így is gondoltam, míg a közelmúltban kézhez kaptam a Metró 2033 könyvet és azt elolvasva rá nem jöttem hogy itt egy sokkal kidolgozottabb világról van szó.

A játék cselekménye, nagy vonalakban az azonos című könyv átirata. 20 évvel a mindent elpusztító atomháború után a bolygó felszíne lakhatatlan. Csupán a sugárzás hatására megszületett torz lények képesek létezni a városok romjai között, az emberek pedig a föld alá kényszerültek. A moszkvai metróalagutak népes táboraiban több tízezer ember küzd mindennap az életéért a városállamoknak kialakított metróállomásokon. Artyom állomását, különleges, telepatikus képességekkel rendelkező mutánsok, a feketék terrorizálják és egyik felfedező harcos barátja, Hunter megvan róla győződve, hogy ez a faj nem pusztán Artyomékat, hanem az egész metrót is fenyegeti. Hunter elindul felderíteni a feketék fészkét, de előtte persze feladatul adja Artyomnak, ha nem ő tér vissza küldetéséről, Artyom menjen el a metró legnagyobb városába, Poliszba és keresse fel az ottani legjobb felderítőt Millert. Amint azt sejteni lehet, Hunter nem tér vissza felszíni túrájáról így kénytelenek vagyunk a nyakunkba venni a metróhálózatot hogy eljussunk Poliszba segítséget kérni Millertől a feketék ellen. A történet csak néhány változáson ment keresztül, ami betudható a más médiumra való átemelésnek. Ezek a változások nagyrészt még jól is állnak kivéve egyet, de arról majd később. Játék alatt, Artyom néma szemlélője az eseményeknek és csak a pályákat összekötő betöltőképernyőkön szólal meg olyan naplóbejegyzés szerűen.

A hangulat nagyon jó. Itt pontosan meg van az amit a Fallout 2-ből már hiányoltam. Az érzés hogy a sugárzástól és mocsoktól szennyes világban élünk egyik napról a másikba. A játék igazán komoly atmoszférával bír és ez csak hatványozódik mikor a felszínre érünk. Ott tudjuk meg igazán hogy a felszín többé már nem az emberek birodalma. Nagyon nem. Sosem vagy biztonságban és kétséges hogy ép bőrrel megúszod e a következő 10 métert vagy rád szabadul egy mutánshorda. 

Ami már a kevésbé jó tulajdonságok közé tartozik, az a játék túl scripteltsége. Szeretem, ha egyes jeleneteket a gép irányít. Ez jól megvolt oldva mondjuk a CoD 4-ben is, de mikor már az van hogy két lépésenként azt veszem észre hogy megint nem én irányítom Artyomot, kicsit úgy éreztem hogy a játék önmagával játszatja végig magát. Nehezen emészthető hogy pár szereplő játékbeli alteregója angol nevet kapott(pl. Melnikből Miller lett). Vajon ilyen sok jenkinek sikerült meghúznia magát az orosz metróban?

A játék kétfajta befejezéssel is rendelkezik. Ezeket az összegyűjtött Moral Point-ok határozzák meg, amik a játék alatt meghozott döntéseinket tükrözik. Hol érhetők tetten a Moral Pointok? Jó kérdés! Sehol nem vettem észre (többnyire a túlscripteltség és a "csőjárat" végigjátszhatóság miatt) hogy több választásom is lehetne vagy hogy olyan rohadt nagy morális döntéseket kellett volna hoznom. De ha így is lenne,több más játéknál megtudták oldani hogy az ilyen morális rendszerek követhetőek és átláthatók legyenek. Ehelyett itt csak a neten olvastam erről hogy ilyen is van. Szerencsére a kevés pont esetében a kánon befejezést kapjuk meg, azaz a könyvvel megegyezőt, ami viszont a legfájóbb pont számomra a játékban. Pár látomás alatt kapunk néhány utalást a Feketék valódi céljairól, de semmi ismétlem SEMMI nem derül ki ezekből Artyom számára a játék végén, ami a könyvnek is a végső katarzist adta. Tudom hogy ez egy játék és hogy nem erre találták ki ezt a műfajt, de ez szerintem nem egy megvalósíthatatlan dolog lett volna hogy a befejezésnél lévő konklúziót jobban kidolgozzák és megkapja a könyvhöz hasonló mondanivalóját...

Mindent összevetve a Metro 2033 képében mechanikailag egy nagyon jó FPSt kapunk amit a hangulata a magasba emel, viszont az állandó scriptelt jelenetek és a csőszerű pályák hamar más játékosok idegeire mehetnek. Mivel ismerem a könyvet, nekem a történet csalódás, de akinek az kimaradt illetve el tud vonatkoztatni tőle és a két fentebb megemlített problémától, az vesse be magát Moszkva poszt-apokaliptikus metróhálózatába.