"Egy hatalmas szárnyas hüllő repül Pétervár felett - keresi a kétlábúakat, akik időnként kibújnak valami lyukból a felszínre, és nagyon szereti a húsukat. Meglátja őket, s már készül lecsapni, amikor egy golyó szétloccsantja a koponyáját. A rettenthetetlen sztalker, Dárda, aki ezúttal is hiba nélkül végezte el a munkát, már tovább is állna, de egyszer csak minden eddiginél veszélyesebb feladattal akarják megbízni.

A metró lakói valahonnan Kronstadt felől értelmes fényjeleket láttak: talán emberek vannak ott, akik szintén életben maradtak. Expedíciót kell vezetni oda, s kideríteni, hogy vannak-e túlélők a metrón kívül is. Dárda kelletlenül ugyan, de vállalja az expedíció vezetését - csak azt kéri, hogy magával vihesse a tizenkét éves Glebet, akit először ezen az állomáson látott... A szörnyűséges kalandokkal teli expedíció során Gleb felnőtté válik, s nemcsak a felszín romba dőlt világát ismeri meg, hanem az emberek lelkében lakozó szörnyetegeket is."

Az eddigi Metró Univerzum könyvek ismeretében "A Fény Felé"-től már csak egy sima akciódús ponyvát vártam, valami nehezen értelmezhető befejezéssel. Néztem is nagyokat, amikor a hátlapon azt láttam hogy az olvasók ezt a könyvet szavazták meg a sorozat legjobbjának. Kétkedésem viszont szép lassan alábbhagyott a könyv cselekményének előrehaladtával, ugyanis a hátlapon olvasottak számomra beigazolódtak és pozitívan csalódtam. A történet nagy részét a fiatal fiú, Gleb szemszögéből élhetjük át, aki az egyszerű metrólakó gyermekből a könyv végére átlényegül egy kissé esetlen, de bátor és kitartóan küzdő stalkerré. Igen, úgy tűnik a pétervári metróban csak Vrocsek regényében használják a "digger"  kifejezést. Abból a könyvből mindössze a helyszínek és a frakciók maradtak meg, minden más igazából lényegtelen, mivel a cselekmény nagy része a felszínen játszódik. Továbbra is nagy hangsúly van az akción (ez úgy tűnik az Univerzum-sorozat védjegye), de a könyv ütőkártyája mégsem ebben rejlik.

A könyv legnagyobb erőssége a narrációjában keresendő. Ezt ráadásul két olyan részletben találtam meg igazán, ami nem is a jelen eseményeit részletezi. Az egyik, Dárda története, a Katasztrófa napjáról és az akkor őt ért veszteségekről. A másikat pedig a Gleb által talált napló meséli el, ami egy óvóhelyen benn ragadt szerencsétlen közösség pokoli sorsát meséli el. Mindkettő nagyon hátborzongató de ez csak hab a tortára igazából. A könyv ezenkívül egy igen érdekes felvetést feszeget a poszt-apokaliptikus témakörön belül, amit a többi könyvben annyira nem.

A stalker csapat karakterei szintén nem rosszak még ha legtöbbjük klisékből építkezik. A fennhéjázó kapitány, az ügyes kezű gépész, a fanatikus szektás, a nagydarab és ronda de valójában empatikus mutáns stb. A legjobb karakterek, a két főszereplő, Dárda és Gleb. A kezdetén durva mentor és védtelen kisgyerek kapcsolata a könyv végére teljesen átlényegül, de erre nem spoilereznék.

Ha még féltél megpróbálni a Metró Univerzum könyveket Gyjaklov első könyvét csak ajánlani tudom.