"Az elpusztított, kietlen vidéken Maxnek épphogy csak sikerül megmenekülnie Humungus vérszomjas motorosai elől. A menekülés során megismerkedik a kissé hibbant pilótával, Kapitánnyal, aki elvezeti őt ahhoz a menekültekből álló csoporthoz, akik egy olajfinomítót működtetnek. A maroknyi közösséget időközben bekerítik, és egy nap haladékot kapnak arra, hogy élve elhagyják a telepet, ám Max figyelmezteti őket, hogy Humungus nem tartja be az ígéretét. Végül a kétségbeesett emberek Maxtől kérnek segítségét, aki vakmerő tervet eszel ki."

George Miller világvége víziójának második felvonása talán a legjobb mind közül. Immár a nagyvárosok is elestek a hanyatlás végső  stádiumaként és itt érezhetjük meg igazán ennek a világnak a reménytelen mivoltját. Már nem egy összeomlás szélén tengődő világot látunk, mint az első részben, hanem a totális anarchiát, ahol a benzin az úr, amiért az őrült rablóbandák mindenre képesek és a kevés megmaradt civilizált ember is már csak napról napra él a pusztaság közepén. Nem csoda, hogy az előző részben megtapasztalt minimális biztonságérzetnek itt már nyoma sincs. 

Negatívum, hogy sok emlékezetes karaktert nem vonultat fel a film. A mellékszereplők többsége állat módjára viselkedő eltorzult személyiségnek is nehezen nevezhető valami, akik már csak többnyire vonyítással vagy ordibálással kommunikálnak egymással. Az olajfarmon élők pedig eléggé egysíkú, pozitív figurák. Maga Humungus, az arctalan rettegett vezér, akinek a megjelenése már önmagában fenyegető, de semmi többet nem tudunk meg róla, leszámítva hogy rendelkezik néhány katonai ereklyével, főleg a Harmadik Birodalomból. Van itt még egy Kapitányunk, aki amolyan komikus partnerként szerepel Max mellett, de vele ezenkívül nem kezdenek szinte semmit. Van még egy szereplő, akiről említést kell tegyek, Ő Wez, Humungus alvezére. Sajnos a fővezérrel együtt sem adtak ki egy egész értelmes főgonoszt, de legalább a film közepén elhalálozott transzfesztita partnere nélkül, fenék résznél lyukas nadrágjában legalább van kin nevetni. Ezt a fura szerelmet, ami közte és a szőke, hosszú hajú, elég feminim férfi között dúl, nem tudom hova tenni. Wez inkább értelmi sérültnek, semmint veszélyes ellenfélnek tűnik. Miller ügyességét azonban dicséri, hogy sikerült két, a film világába abszolút  oda-nem illő szereplőt is, szinte észrevétlenül belesimítania: Egy gyereket és egy kutyát...

Azért csak szinte, mert a gyerekkel azért voltak fenntartásaim. A vad, bumerángos kiskölök beszélni nem tud, csak hörögni és sikongatni, ami azért megmutatja e világ fiataljainak sajátos közlési formáját. Annyira nagyon azonban mégsem tudtam kinézni a filmből, mert van létjogosultsága a karakterének. Ő az egyetlen, aki nem viszonyul Maxhez bizalmatlanul és látszólag meg is kedvelik egymást hamar, felélesztve a komor és távolságtartó országúti harcosban az egykori apafigurát. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy vad kölykünk a későbbiekben képes összefüggő mondatok egymás után rakására is, ugyanis ő narrálja az egész történetet elejétől a végéig.

Max kutyája, akit fantáziadúsan csak Kutyának hív hősünk, a legbadassebb négylábú talán az egész filmtörténetben, aki hűségesen követi gazdáját, akár a halál torkába is és még a kutyakajáját is szívesen megosztja vele bármikor. Kedvenc jelenetem, mikor a V8-as hátsóülésén egy shotgunnal tartja sakkban a fogvatartott Kapitányt.

A film központi szereplője, Max, aki nem csak kidolgozottsága miatt kiemelkedő, de az ő karaktere határozta meg a következő évekre a poszt-apokaliptikus hős figuráját. Az előző rész nemes zsarujából egy kiégett vándor lett, akit inkább a szükség visz rá mások megsegítésére, semmint a puszta jóakarat. Mi sem bizonyítja jobban ezt a tényt, mint mikor Max egy haldoklót ment ki a banditák közül, de aztán azonnal tisztázza vele a helyzetet:

" I'm just here for the gasoline."

Ám a film elején megjelenő főhős, aki benzinért bármire hajlandó és már-már a banditákkal egy szintű embertelenséggel járja az utakat, valójában csak látszat. Kezdetben saját érdekeit szem előtt tartva kénytelen segíteni a közösségen, de később jelleme visszatalál az egykori hős rendőrtiszthez, aki családja elvesztése előtt volt és a végletekig kiáll az egyszerű, dolgos emberekért.

A látvány még mindig a toppon van. Az első részben sem lehetett panaszunk a kaszkadőri munkára, de a második rész bőven túlszárnyalja azt. Ebben a korban, egy ilyen filmet, ekkora látványvilággal összehozni nem kis teljesítmény volt, ami mindenképp a Mad Max 2 mellett szól. A film magját képező üldözéses jelenet pedig olyan parádés, hogy azóta egy autós film sem volt képes megismételni annak monumentalitását. Mind a rozsdaette járművek, mind a lerongyolódott kosztümök is remekül idézik fel a világvége hangulatot, amit azóta is számtalan film próbált lemásolni, sikertelenül.

A Mad Max 2 méltó folytatása elődjének és még túl is szárnyalja azt. Ha esetleg az első rész nem tetszett nyugodtan tegyetek vele egy próbát! Ha valaki nem kedveli az enyhén westernbeütésű, valamint a kőkemény kaszkadőrmunkára épülő akciófilmeket azoknak nem ajánlom. Mindenki másnak meg nagyon is!