Ritka, mikor egy kedvenc játéksorozatomnál nem értek egyet a rajongótömegekkel, de ez egy kivételes eset lesz. A három Resident Evil és a Survivor mellékág után, az újabb generációs konzolokra a debütálása a sorozatnak, a Code: Veronica képében jött el, amit a RE3-mal egy időben fejlesztettek és lényegében a második rész igazi folytatása.

1998 December

Hónapokkal Raccoon Cityből való megmenekülése után, Claire Redfield behatol az Umbrella párizsi laborjába, hogy információkat szerezzen eltűnt bátyjáról, Chrisről. Balszerencséjére elfogják és a vállalat egy csendes-óceáni börtön szigetére, a Rockfort Islandre szállítják. Nem sokkal később, a szigetet támadás éri és a halálos T-Vírus újra elszabadul Clairenek pedig újfent meg kell küzdenie az túlélésért és valahogy kiutat kell találnia...

Megértem miért ez a rajongók egyik kedvence: Egyrészt újra irányíthatjuk a második rész közkedvelt főhősnőjét, Clairet, mivel egy szigeten vagyunk az izolált környezet is megvan, a többi karakter is nagyjából okés. Ott van a másik rab Steve Burnside, aki kissé a nagyképű ám szerencsétlen archetípus megfelelője, de persze később kiderül az ő háttérsztoria is. Ott van még a sziget uralkodóinak számító titokzatos Ashford család, akikről a történet előrehaladtával egyre másra derülnek ki a sötétebbnél sötétebb titkok.. Ha pedig mindez nem lenne elég a játék második felében újra irányíthatjuk az első rész főszereplőjét Chris Redfieldet is, akinek szembe kell néznie egy ismerős arccal is a múltból...

A cikket írva döbbentem rá: még a történet sem minden ha egy játék ellaposodik. Ez volt az első Resident Evil játék, amit egy időre félbe kellett hagyjak. Néhol olyan idegesítő volt a játék hogy elvette a kedvem tőle és felálltam a géptől és inkább valami mással foglalkoztam helyette. Kedvencem a játék vége fele volt, amikor az egyik bossfightnál szükségem lett volna a nyílpuskára Chrissel, de az épp Clairenél volt... Mivel mentésen nem volt olyan helyről, ahonnan ezt visszafordíthattam volna, kénytelen voltam úgy végig vinni a játékot ahogy tudtam (vagy újrakezdeni az egészet, de azt neeeeem...). A játék pár helyen szemét módon ingáztat minket A és B pont között, amitől már a maradék hajamat is kitépkedtem a vége felé a játéknak és mintha a tárgyládás/mentős helyek száma is csökkent volna az előző részekhez képest (bár a Survivor mentési szisztémáját nem tudta überelni hálistennek)

A játék szebb mint a második és a harmadik rész együttvéve. Nem csupán a modellek kidolgozottabbak, de szakított az eddigi részek előre renderelt háttereivel és valódi 3D-s környezetet tár a játékosok elé. A szörnyek többségében a szokásosak. Zombik, zombikutyák, embertől enyhén eltérő nehezebb ellenfelek, nagyra nőtt földigiliszták stb. Ezen a téren nem sok változás történt, de nem is feltétlen baj.

 Az irányításban és a játszhatóságban szintén nem sok változás érhető tetten, inkább csak hiányoznak dolgok az előző részekhez képest. Semmi bazinagy mordály végtelen lőszerrel (vagy valami hasonló jutalom) a játék végigjátszása után. Tudom hogy ez megöli a túlélő horror feelinget, de az ilyenek miatt szerettem igazán végig tolni a klasszikus részeket is. Látszik hogy a harmadik résszel egy időben készült a játék ugyanis ebből hiányzik az ott megtalálható kitéréses funkció, azaz, hogy eltudjuk lökni/ki tudjuk kerülni a ránk támadó ellenfelet.

A Resident Evil mércében mérve remek története hangulata ellenére viszont véleményem szerint a játék túl hosszú és pepecselős. Ez persze lehet csak azért van mert másodjára vittem végig és nem tájékozódtam el rendesen a szobák között, de valahol a felénél, a játék unalmassá vált és ugyan kapott egy újabb lendületet Chris belépője után, érezhetően már nem volt ugyan az.

A következő darab a Survivor mellékág folytatása lett, mégpedig Code Veronica köntösben. Reméljük az már jobb lesz mint elődje...