Dárda ​és Gleb újabb története baljósan kezdődik: megint háborús helyzet alakul ki, a Vegán Birodalom totális expanzióba kezd, az egész pétervári metrót az uralma alá akarja hajtani. Közben felcsillan a remény is: állítólag valahol egy titkos tudományos program keretében meg akarják tisztítani a földet a radioaktív sugárzástól… De hogy megtudják, valójában mi is ez a program, és tényleg van-e remény, hogy a maradék emberiség visszaköltözhessen a felszínre, a rettenthetetlen Dárda és az ifjú hős, Gleb kis csapatának egész Oroszországon át kell verekednie magát. Közben meg kell küzdeniük az „olajzabrálókkal”, a „sztyeppkutyákkal” és a legkülönfélébb mutáns lényekkel is: van, amelyik az elméjüket magzavaró „észpenészt” bocsát rájuk, vannak alakváltó „metamorok” és gigantikus sáskák…
Végül azt is megtudjuk, hogy mitől kergült meg a természet, s kezdett ilyen szörnyeteg teremtményeket szülni.

Rég írtam már könyvről, ezért úgy gondolom ideje leporolni a Metró 2033 szemlét, amit könyvrovatként prezentálok. Gyjakov karakterei elérkeztek a harmadik, egyben utolsó felvonásukhoz.

Gleb, Dárda és az előző két rész alatt hozzájuk verődött társaság most arra vállalkozik, hogy keresztül vágjon Oroszországon. Az eddig magyarul megjelent Metró sorozat kötetek közül, Az Ég Gyökerei óta ez az első, ami teljesen elszakad a sötét metró alagutak környezetétől. A trilógia Fény Felé c. első részében is egy akció dús felszíni túrára indultunk, ám mivel itt sokkal nagyobb területet foglal magába a történet, kíváncsi voltam mit hoz ki belőle az író. Az akció része hozza az elvártat. Kapunk itt titkos katonai bunkert, az eddigieknél sokkal veszélyesebb mutánsokat és Mad Max-et idéző jelenetet is az orosz sztyeppén. Ennek ellenére sokszor éreztem, hogy az első részben sokkal sűrűbb, töményebb a cselekmény. Mondjuk ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az első regény az akció mellett egy igen súlyos témát is boncolgatott, ami itt elmaradt.

Ez persze nem a Túl a láthatáron ellen szól, sokkal inkább a Fény Felé mellett, mert bár kevesebb elismerően bólogatós momentum van, azok mégis ütnek. Van egy jelenet, amikor Gleb elvezeti Aurórát egy helyre (bocs ha értelmetlen, de igyekszem spoilermentes lenni) és ott a fiú egy olyan elmélkedést vág le, hogy azt mondtam "ez igen! Az ilyen pillanatok miatt szeretem ezeket a könyveket olvasni!" A karakterek is szépen fejlődnek. Dárdáék mind külön egyéniségek és szépen lassan mind megtalálják a helyüket a történetben.

Ettől még a könyv befejezése nem a legjobb, még ha láttam már rosszabbat is a sorozatban. Gyjakov túlságosan biztonsági befejezést írt meg, ami kétségkívül optimistább vég, mint a többi íróé, de szerintem lassan már leáldozott az idejük az ilyesfajta epilógusoknak.

 A sorozat egy kiemelkedő darabja a könyv, még ha a maga trilógiájának egyértelműen a leggyengébb darabja is. Akikhez már hozzá nőtt Gleb és mostohaapja története, azok úgyis elolvassák. Ha valaki a posztapokaliptikus Oroszország területein szeretne barangolni, szintén tehet vele egy próbát, de igazán csak az előző két rész (A Fény Felé, Vissza a Sötétségbe) ismeretében tudom ajánlani.