"Réges régen, egy távoli galaxisban Leia Organa hercegnő két fura robottal egy alig értékelhető hologramot küldött az egyetlen Jedi lovagnak, a remeteként élő Ben Kenobinak . Az idős jedi Luke Skywalker , Han Solo és szőrős vukija, a hatalmas Chewbacca társaságában útra kel, hogy kiszabadítsa a hercegnőt Darth Vader fogságából, és győzelemre vigye az igaz ügyet az egész Galaxisban."

 A rész amivel minden kezdődött. Szerintem még maga George Lucas sem tudta hogy több millió ember lesz a fanatikusa a Csillagok háborújának. A kétes hírű rendező egy olyan univerzumot teremtett ezzel a filmmel, ami mára túlnőtt a mozivásznon és érdemes inkább egyfajta trendként tekinteni rá mint sem egy egyszerű filmként. Ezt mi sem bizonyítja jobban hogy az eredeti trilógia, több mint harminc év után is a popkultúra szerves részét képezi. Na de lássuk milyen is a 77-es űrmese.

A történet itt még nagyjából egy szálon fut. A gonosz birodalom kegyetlen diktatúrába taszítja a galaxist (még ha ebből nem is vettem észre gyerekként sokat) a rendszer ellenállói pedig a galaxis peremén rejtőzve igyekeznek valami sebezhető pontot találni a legyőzhetetlennek tűnő Birodalmon. A körítés megtévesztő, mert ezegy kőkemény fantasy is lehetne egy-két elem kicserélésével. A még bátortalan farmerfiú, öreg mesterével és egy kalóz,csempésszel (utóbbi persze csak a pénzért) elindul kiszabadítani a hercegnőt a gonosz karmaiból. Hát kérem szépen mi ez ha nem egy mese?

Természetesen ehhez a meséhez a szereplők is hozzájárultak. Luke a szerethető és  a néző számára igen csak átérezhető karakter kicsit a maga módján egysíkú, de nagyjából reálisan jön át hogy lesz egy tatuini párakertészből a birodalom első számú ellensége. Mark Hamill jól hozza a karaktert, kár hogy több emlékezetes szerepe nem nagyon volt azóta sem (ha nem számítjuk bele hogy ő Joker szinkron hangja egy halom batmanes rajzfilmben/játékban). Alec Guinness remek Obi-Wan Kenobi, akitől szerintem rengeteget vett át annak idején Ewan McGregor is. Bölcs, megfontolt, igazi mentor típust. Leia kissé naiv és értetlen karakter, de egy hercegnőtől nem is várhatunk igazán többet. A droidioknak (R2-D2 és C3PO) az előzmény trilógiához képes több idő jut, de ezek többsége inkább komikus mint fontos a nagy egész szempontjából. Az újra nézés alatt a legjobban viszont Han Solon és Chewbaccán lepődtem meg. Sosem értettem igazán mit kedvelnek oly sokan akár hanban akár Chewbaccában, de felnőtt fejjelé nézve baromi szórakoztató karakterek. Han egy magabiztos "leszaromaforradalmatokatnekemcsakpénzkell" mentalitású tolvaj látszatát kelti, ám ez a film végére igen csak változik, így mindenképp mondhatjuk hogy több rétegű karakterről van szó, nemcsoda hogy élete első filmszerepe azonnal meghozta Harrison Fordnak a világszintű ismertséget. Másodpilótájával Chewieval-val folytatott "beszélgetéseik" pedig nem kicsit szórakoztatóak. Már a vuki ordenáré hangjától önmagába
n röhögőgörcsöt kapok, (hála a Skájvóker Lajosnak... Kösz..) de amikor másokkal vitázik "beszélget" és gesztikulál a kezével hát azon nincs ember aki ne nevetné el magát. Darth Vader hiába a leghíresebb fő gonosz a történetben ebben a részben keveset tesz le a többi szereplőhöz képest. Igen tudja használni az Erőt, amit ebben az időszakában a galaxisnak elég ritka képesség (köszönhető a jedik kiírtásának), meg nagyon gonosz dolgokat tesz és ad parancsba de ezek többsége mind súlytalannak érződtek. A játékából meg nem sokat érezni lévén a maszk miatt meg hogy Vader három színészből lett összegyúrva: Davis Prowes bújt Vader ruhájába, James Earl Jones kölcsönözte neki mély zengő hangját, valamit Sebastian Shaw az arcát adta a nagyúrnak, de arról majd később.  

A látványvilágtól, noha a 30 éve alatt rengeteg ráncfelvarráson esett át, azért ne várjon az ember sokat elvégre mégis egy 77-es filmről van szó. Megmerem kockáztatni hogy azért vannak igazán jól eltalált látványelemek de azért az idő eljárt efelett már. pedig nem kevés tartalommal vannak feltltve az akció és csatajelenetek. Az eredeti trilógiában egy halom olyan ikonikus jármű van amivel az új trilógia nem büszkélkedhet. Ilyen például a lázadók X-Szárnyúja, a csillagrombolók, a különféle birodalmi lépegetők, Tie Vadászgépek, De mondhatnám a Halálcsillagot vagy a legendás Ezeréves Sólymot is.

Az eredeti trilógia második darabja már kicsit sötétebbre sikeredett, de talán mind a mai napig az egyik legkedveltebb a Star Wars filmek között...

"A tanács Obi-Wan Kenobit bízza meg azzal, hogy felkutassa és a törvény színe elé hozza őket a klónháború felelőseit. Ezalatt Palpatine szenátor egyre nagyobb hatalomra tesz szert, létrehozza a Galaktikus Birodalmat. A szenátor közvetlen társaságában Anakin egyre nehezebben tud ellenállni Palpatine befolyásának, aki mindent elkövet, hogy a fiatal jedit a sötét oldalra csábítsa."

Azt kell mondjam, a Csillagok Háborúja előzmény trilógiája az utolsó részre kapta össze magát hogy vállalható alkotás legyen, bár több mint valószínű, hogy ebben közrejátszott hogy a harmadik rész kapocsként, egyfajta egyenes útként szolgál a régi trilógiához. Megtudjuk hogyan lesz a Galaktikus Szénátusból a Birodalom, szemtanúi lehetünk a jedik kiirtásának és és Anakin Dath Vaderré alakulásának körülményeire is fény derül. A rész végére minden szál elvarródik ezért sokkal több nagy pillanat és epikus esemény zajlik le a messzi messzi galaxisban mint bármikor máskor. Ez és az ebből fakadó nyomasztó légkör kiköszörülte a csorbát, amit a második rész ejtett a franchiseon.

Többé már Anakin sem az a hisztérika, mint az előző részben. A Klón Háborúkban megedzett, érett, felelősségteljes, felnőtt Jedit köszönhetünk, aki kíváló, tapasztalt harcos. Hayden Christensen játéka sem idegesítő, sőt, a film végére meglepetésként ért hogy színészkedni is tud a srác. Obi-Wan, ugyan az a bölcs mester, akit már a negyedik részben megismerhettünk (ismerhetünk majd). Yoda talán itt a legkomolyabban vehetőbb. Padmé viszont... Jó hálistennek kevés időt tölt képernyőn, de amikor ott van, annyi nyál ömlik az arcomba hogy mélybúvár felszerelést kell bekészítenem filmnézés közben. Nagyjából már megszoktam a jelenlétét a harmadik részre, de ez annak is betudható hogy mind tudjuk mi lesz Amidala szenátor sorsa.

Magáról a Klón Háborúról sajnos keveset tudunk meg, de a lezárása a konfliktusnak a 66-os paranccsal úgy hiszem eléggé bemutatja Sidius kegyetlenségét és a demokrácia bukását, ami meghatározza évtizedekig a galaxist és az eredeti trilógiát körbevevő hangulatot.

"Pétervár, Petrográd, Leningrád – vagy egyszerűen csak Pityer: a város, amely egykor Péter cár parancsára nőtt ki a Néva-parti mocsaras földekből, hogy aztán a világ egyik legszebb városa legyen.
De most, a Katasztrófa után már Pityeren is az enyészet az úr. Pontosabban a meghibbant evolúció által létrehozott új lények uralkodnak a város romjai között: Pavlov-kutyák, szárnyas sárkányok, a mitikus „blokádnyikok”, melyekről csak annyit lehet tudni, hogy senki sem éli túl az összecsapást velük. A felszín ezer veszélyt hordoz, és nem is merészkedik oda senki, csak a legerősebb, legtapasztaltabb diggerek. És ők sem mindig térnek vissza. Ivánt mégis vonzza a felszín, olyannyira, hogy menyasszonya, Tánya féltékeny arra a fenti világra, melyet ő még sohasem látott. S amikor a mindig nyugtalan Metróban háború tör ki: új szövetségek jönnek létre, az emberek halomra gyilkolják egymást, és újra felosztják egymás között az állomásokat, Iván egy véletlenül összeverődött csapat élén minden eddiginél veszélyesebb expedícióra indul a felszínen. Az atomerőműhöz akar eljutni – amely minden jel szerint még működik –, hogy blokád alá vont állomásának áramot szerezzen."

A pétervári metró hangulata hozza az alapmű moszkvaiét, sötét bűzös veszélyes alagutak különböző frakciók és csoportok által elfoglalt állomások. A szépséghiba, hogy ezt nem tudjuk kielemezni egy metró térképen, mert az alapművel ellentétben itt nem kapunk ilyet. Azért én bátorkodom beszúrni ide egyet:

Mondanám azt hogy egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott a Metró univerzum sorozat, de igazság szerint elég felemás érzésekkel tettem le a cikk tárgyául szolgáló könyvet. A történet Mind tartalmilag, mind szerkezetileg is három részre van osztva: A könyv első egyharmada a szóbanforgó háborút és annak előzményeit, a következő két rész pedig a háború utóhatásait, valamint Iván és szedett vetett csapatának megpróbáltatásait mutatja be. Néhol igen zavaróak a történetben a hirtelen váltások, amikor órákat vagy akár napokat ugrunk a történetben. Ennél már csak a könyv első szakaszában elbeszélt álomképek a zavarosabbak, de szerencsére ezek a történet előrehaladtával megszűnnek vagy alaposan megritkulnak. Míg Avoledo "Az Ég Gyökereiben" a könyv végére nagyon elszállt a látomásokkal, Vrocsek még idejekorán mellőzte a cselekményből. Sokaknak nem jött be az itteni felszíni felderítők "digger" elnevezése, de szerintem, logikus, hogy nem kell mindenhol sztalkernek hívni őket. Itt minden eddigi metró könyvhöz képest nagyobb teret kap az akció így a filozófiai gondolatok háttérbe szorulnak, ha nem is tűnnek el teljesen.

Szereplők terén az alkotás nem brillíroz különösképp. Ivánból nem lesz egy új Artyom, neki leginkább a belső vívódásait ismerhetjük csak meg, de annyira papírmasé szinten hogy nem igazán kötött le. A középkorú értelmiségi, Vogyjanyik professzor az egyetlen karakter, aki a könyv mögötti gondolatokat közvetíteni próbálja, így nem véletlen hogy elég hamar megkedveltem. hasonló a helyzet a skinhead Überführerrel, aki neve ellenére egy komcsi börfejü. Megismerésekor még csak egy radikális nézeteket valló zsoldos, de a cselekmény előrehaladtával fejlődni kezd személyisége és Iván legértékesebb leghűségesebb szövetségese lesz. Bónuszként még meg kell említsem Über és a néger Mandela közötti eszmecseréket és vitákat, amik egyértelműen az alkotás leghumorosabb pontjai.

A könyv leginkább azoknak éri meg, akik már az összes metró kötetet olvasták és mindenre rámennek, ami az univerzumban játszódik, illetve még az akció orientáltak tehetnek még vele egy próbát.

Nem kellett sokat várni és Artyom története nem csak papíron, hanem a játékok világában is folytatódott, ám nem a Metró 2034-et vette alapul, hanem Glukhovsky maga írt egy külön történetet a Last Lighthoz is. Ennek ellenére ugyanúgy egy évvel a Metro 2033 eseményei után járunk. A felderítők, megtalálták a legendás kormányzati metró vonalat a rengeteg készletet és technológiát tartalmazó D6-ot. Az itt talált rakétákkal pedig sikeresen elpusztították a "feketéknek" nevezett intelligens mutáns fajt. Az akkor még zöldfülű Artyom, immár a metró felderítőinek megbecsült, értékes tagja lett és a többiekkel a D6 védelmén munkálkodik, amit különböző frakciók támadnak, úgymint a szélsőségesen rasszista Negyedik Birodalom vagy a Vörös Vonal kommunistái. A polgárháború küszöbén Khan jelenik meg a D6-on és Tudatja Artyomékkal, hogy egy fiatal a feketék közül túlélte a rakétatámadást. Míg Khan az emberiség jövőjét látja a lényben Miller potenciális veszélyforrásként ítéli meg és elpusztítására kiküldi Artyomot és saját lányát, egyben a legjobb mesterlövészét, Annát...

Többet nem árulok el a történetről mert rengeteg csavar van benne és elég durva tempót diktál. A sötét, rideg hangulat is megmaradt a sztori mellett, amik mind viselik magukon Glukhovsky kézjegyeit. A felszín még mindig félelmetes és a metró különböző pontjai sem jobbak (kiváltképp a pókbarlangok). A metróban tanyát vert eszmék követői is visszatérnek a már fentebb megemlített Negyedik Birodalom és a Vörösök képében is. Mind a kettő a maga módszereivel elég kegyetlenül bánik az emberiség megmaradt egyedeivel. Plusz pont, hogy míg az előző játékban a Negyedik Birodalom kapott több időt itt a Vörösökkel rúgjuk jobban össze a port.

A játék kinézetére nem lehet panasz. Még így, két évvel a megjelenés után is csak csettinteni tudok ha jobban megnézem az egész designt. A fények, a színek mind adnak egy kis pluszt a játék hangulatához. Az előző rész túl scripteltsége jelentem megoldódott. Persze itt is vannak előre megírt jelenetek, de ezek lényegesen leredukálódtak és már nem zavaróak.

A játék végén továbbra is két befejezést kaphatunk, amit viszont továbbra is a moral point-jaink határoznak meg. Ezek rendszere viszont továbbra sem fejlődött és még mindig nem tudom miért kapok illetve miért nem lesz több ilyenem. Ha valaha lesz harmadik Metro játék, ajánlom hogy ezzel kezdjenek valamit. Mivel sajnos ez is csak szinte egy "cső-fps" végigjátszás nem túl hosszú, max 5-6 óra játék van benne így egyeseknek  zavaró lehet, de a történet szerintem pont így jött ki. A kezelhetőségre nem lehet panasz. Egy klasszikus kortárs FPS irányítását kapjuk Checkpoint mentési rendszerrel.

Egy remek univerzum kiváló játékra adaptálását köszönthetjük a Metro: Last Lightban. Nekem átjött, pedig az első részben csalódtam így szerintem nyugodtan tegyen vele az is egy próbát akinek a 2033 nem tetszett.

"A titokzatos Dooku gróf  vezetésével naprendszerek lépnek ki a Galaktikus Köztársaságból, míg a maroknyi jedi lovag kevés ahhoz, hogy fenntartsa a békét és a rendet. Padmé Amidala ellenzi a hadsereg felállítását, ezért megpróbálják félreállítani. A tanács testőrt rendel mellé: Obi-Wan Kenobi tanítványát, az ifjú Anakin Skywalkert bízzák meg a feladattal. Míg ők a további támadások elől bujkálnak, Obi-Wan a merénylő után nyomoz. Egy távoli bolygón különös titkokra bukkan: egy klóngyárban olyasmi készülődik, amely eldöntheti a közelgő polgárháború kimenetelét."

Te jó ég! A Baljós Árnyak, bár eléggé felemásra sikerült, véleményem szerint mégsem a  sorozat legrosszabb darabja, ugyanis ezt a címet mindenképp az űrmese második része nyerte meg nálam. Na de előbb pár pozitívum: A történet elbeszélés sokat fejlődött. Megismerhetjük Anakin első lépéseit az Erő sötét oldala felé és egyfajta mögöttes tartalomként megtekinthetjük miként kezd az idealizált demokrácia, diktatúrává átlényegülni. A köztársaság kezdetleges hanyatlása és politikája itt már sokkal érdekesebben van elmesélve mint a Baljós Árnyakban. Tetszett a coruscanti üldözéses jelenet is, ahol hacsak pár pillanatra is de bepillantást nyeretünk a galaxis fővárosának éjszakai életébe. Legyen szó a fénykardpárbajokról vagy a film utolsó egyharmadában történő geonosisi ütközetről, a csaták sokkal látványosabbak és monumentálisabbak lettek hűek maradva a Star Wars univerzumhoz.

"- Why do I get the feeling you're going to be the death of me?"

A karakterekkel viszont már nem ez a helyzet: Anakin, a központi szereplő, akinél az egész történet megfeneklik. Hisztis nyávogós kölyök akivel egyáltalán nem lehet együtt érezni vagy sajnálni csak megrökönyödni vagy utálni. Az egyetlen rész, ahol szimpátiát éreztem iránta, az a buckalakók táborában játszódó jelenet volt. Padmé személyisége és jelleme továbbra is egy radiátoréval egyenlő, ami lesújtó, főképp ha ismerjük Amidala szenátor jelentőségét az univerzumon belül. Obi-Wan negatív már-már gonosz karakternek van beállítva aki valóban csak korlátozza és pórázon tartja Anakint, Yoda egyáltalán nem tűnik annak a bölcs tanító mesternek, aminek mindenki ismeri a régi trilógiában. Az első részben tetszett, ahogy a félelemről és a sötét oldalról beszél, de itt szinte csak egy öregember(?) hatását kelti, akit nagyon könnyen vezetnek az orránál fogva.

És ha ez még nem lenne elég a történet középpontjában lévő Amidala-Anakin szerelmi szál egyszerűen nem működik. Nincs meg a kémia a két szereplő között, a közös párbeszédeik egy ovódás szerelmes párok szintjén vannak. Nehezen vallom be, de ez volt eddig az egyetlen Star Wars film, amin bealudtam. Vannak benne nagyon jó megoldások, de a történet magja, a fővonal vállalhatatlanul pocsék.

"Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának tervét heves viták övezik. A kapzsi Kereskedelmi Szövetség felfegyverzett csatahajóival blokád alá veszi a parányi Naboo bolygót. A Főkancellár titokban útnak indít két Jedi lovagot, a béke és az igazság szerzőit, hogy oldják meg a konfliktust és védjék meg Amidala királynőt. Hamarosan azonban kényszerleszállást kell végrehajtaniuk a Tatooine-on, ahol találkoznak az ifjú Anakinnal, akiben túlárad az erő."

A nagy Csillagok Háborúja őrület közepette én is nekiálltam újranézni minden idők talán leghíresebb sci-fi-jét. Nem állok neki ecsetelni milyen világ is várrarra aki beleveti magát a messzi-messzi galaxis történeteibe. Túl komplex és összetett ahhoz. A Star Warst lehet szeretni vagy nem, de tény hogy George Lucas kultfilmjei egy olyan jelenséggé nőtték ki magukat, amilyet ritkán lát az ember. Az eddig hat részes sorozat, rendhagyóan, időrendi sorrendben a negyedik résszel debütált Eredeti Star Wars Trilógia első darabjaként (ami a 4-5-6. részt foglalja magába). Ezek lefektették a klasszikus képet az űreposzról, de ezt majd azoknál a részeknél fejteném ki.

A tényleges első epizódot 16 évvel a hatodik rész után láthatta a közönség és hát... Nagy gondban vagyok. Gyerekként még oda voltam a Baljós Árnyakért, de idősebb fejjel újranézve elég sok bajom akadt az alkotással. Ez persze nem azt jelenti hogy rossz a film, de tény hogy sok sebből vérzik. Nagyon remek, ahogy megmutatják nekünk, honnan is indult ki a történet. Van Itt még padawan (vagyis még csak tanonc) Obi-Wanunk, félkész  C3PO-nk és egy gyerek Anakinunk. Már nekem is tiszta, hogy az őt alakitó Jake Loydot nem véletlenül kezdték ki a kritikusok. A játéka bődületesen rossz, amivel még azt a kevés, megírt jellemet is kiöli a fiatal Anakin Skywalkerből. Hasonló helyzetben van az Amidala Királynőt játszó Natalie Portman is, aki későbbi színészkarriere ellenére sem igazán tudott mit kezdeni karakterével. Ez persze nem az ő hibája, egyszerűen csak a karakterek és a dialógusok vannak borzasztóan megírva, amikbe még az akkor már a Schindler Listájában bizonyított Liam Nessonnak és a Trainspottinggal híressé vált Ewan McGregornak is beletörik a bicskája nagyrészt. Senkiről sem tudunk semmi komolyat még a bolond Jar-Jarról sem csak hogy "ügyetlen volt".

Amikért viszont nem tudok haragudni a filmre: A világ változatlanul gyönyörű, a Star Wars univerzum kibővül. Megismerhetünk pár új bolygót (a galaxis fővárosa Coruscant pl.), a régi Köztársaság politikájából is többet láthatunk, főleg a kezdeti, belülről fakadó korruptságát. A végjátékban lezajló űr és szárazföldi valamint a fénykard csaták fantasztikusak (leszámítva az első kettőnél Anakint és Jar-Jart). A zenét továbbra is John Williams és ezzel mindent el mondtam szerintem.Hiába nem tudunk meg semmit Darth Maulról, már a puszta kinézetével olyan brutalitást tükröz hogy az többet mond bárminél.

Erről most ennyi jutott eszembe. Hiába több a hibája, mint amennyi jó van benne a Baljós Árnyak egy szerethető film, különösen ha Star Wars rajongó vagy. 

A Diablo 2 és kiegészítője kultuszjáték lett így a folytatás nem volt kérdéses, de azért nem keveset kellett rá várni. 2008 nyarán jelentette be a harmadik részt a Blizzard. Mindenki kíváncsi volt, milyen lesz, ám a végeredményt csak 2012-ben szemlélhettük meg. A játék pedig nagerbeyjából hozta az elvárt szintet.

Azért mondom hogy nagyjából, mert ez a fantasztikus játék alapjaiban rendelkezik egy elég nagy árnyoldallal. A Diablo 3-ban a karaktereink, a pályák és az ellenségek és szinte minden más is a Blizzard szerverein van eltárolva, emiatt magától értetődő hogy a játékhoz állandó internet kapcsolat szükséges. A saját szerverről való futtatás egy remek másolás védelmi módszer és jól kiküszöböli a tárgy és karakter hackelőket, de emiatt nem egyszer éreztem magamat inkább WoW-ban mint egy Diabloban.

Húsz éve annak hogy Diablo és testvérei legyőzettek. Tristram városa újjáépült és Új Tristramként ismeri mindenki Menedékföldén. Deckard Cain és unokahúga Leah épp a hírhedt tristrami katedrálisban tanulmányoznak egy ősi tekercseket, ami a vég napjait jövendöli meg, amikor egy rejtélyes csillag hullik alá az égből és belecsapódik a templomba. Cain eltűnik, a katedrális alatt fészkelő egykori borzalmak pedig új életre kelnek. Egy új hős bukkan fel Tristramban, hogy kivizsgálja a hullócsillag rejtélyét és segítsen Leahnak megtalálni Caint...

Természetesen az új részben is több helyszínen kalandozunk majd újra eljutunk kopár sivatagba, az előző rész végén található Arreat hegy helyén maradt kráterhez, de még fel a dicső Mennybe is szóval helyszínből nem lesz hiány. Öt kaszt közül választhatunk: A közelharcban (még mindig) pusztító erejű Barbarian, Az nyilakkal hadakozó Demon Hunter, a lényeket idéző Witch Doctor, a Monk pusztakezes harc mestere is visszatér a Hellfire után, és természetesen itt van még egy mágiát használó kaszt is a Wizard.

A karakterfejlesztés leegyszerűsödött  olyannyira, hogy szintlépéskor megkapott pontjaink automatikusan osztódnak el az erőnk, ügyességünk és intelligenciánk között. képességeket is kapunk amik fejlődés közben tovább fejődnek. Pl. Demon Hunternél a gyorstüzelés képességnél több nyilat juttathatunk az ellenségbe, viszont az idő haladtával kevesebb ennek a költsége és a nyilaink akár fagyasztóak/tüzesek is lehetnek.

A játékmenet nem nagyon változott az előző részhez képest, annyi változás van hogy most már bármikor változtathatunk a nehézségi szinten és hálistennek a trágya mentési rendszert fejlesztették az ellenőrzőpontok hozzáadásával, így már nagyjából ott folytathatjuk a játékot ahol előzőleg abbahagyhattuk és ha meghalunk is maximum a tárgyaink veszítenek tartosságukból. Hősünknek továbbra is lehetnek kísérői, azonban őket nem felbéreljük most már, hanem a történet közben csapodnak mellénk ilyen-olyan indokokkal.

Két évvel az alapjáték után, 2014-ben megjelent egy kiegészítő lemez is Reaper Of Souls címen. Még hónapokkal a kiadás előtt egy patchel vezettél fel a kiegészítő eljövetelét, ami már elég sok változást és újdonságot eszközölt és ez a játék eseményein is meglátszik. A Diablo sorozatban most először nem egy démon, hanem egy angyal a konfliktus forrása. Ő Mathael a Bölcsesség egykori arkangyala, aki immár a halál angyalaként tűnik fel a játék új, ötödik fejezetében. Terve szerint a Fekete Lélekkövet felhasználva kiírt mindenkit, hogy így vessen véget a sötétség és fény örök harcának.

Egy új karakterosztályt is kapunk a Crusadert, aki lényegében egy az egyben az előzőrész Paladinja. Közeli, illetve közepes távolsági harcmodorra lett tervezve. Mostmár az egyjátékos mód, a kampányon kívül magába foglal egy ún. Adventure módot is. Itt a kampányból ismert helyeken hajthatunk végre különféle küldetéseket erősebb tárgyakért és több tapasztalati ponttért. A többjátékos mód ugyanolyan zseniális mint eddig bár inkább itt a kooperatív játékra van kihegyezve.

A Diablo, egy újabb Blizzard-féle sikersorozat első része lett. A hack'n'slash játékmenettel műfajt teremtett a valósidejű szerepjátékok között. A játék sikeréhez nagyban hozzájárult a népszerű többjátékos mód, ami sajnos megpecsételte a többi rész játékmenetét.

"Stay awhile and listen."

2000-ben, három évvel az előző rész után megjelent a Diablo 2. Szerintem akkor még senki sem gondolt, hogy 12 évvel a megjelenése után is lesz aki játszik még ezzel a játékkal. A történet pár héttel az előző rész után játszódik: A Tristram katedrális alá zárt Diablo legyőzetett egy bátor hős által, ám a harcos az esemény hatására megváltozik és a Sötét Vándorrá válik, aki Menedékföldjén járva mindenhol halát és pusztítást hagy maga után. A játékos által alakított új hősnek kell szembe kell néznie Diablo testvéreinek szolgáival és megállítania a Sötét Vándort mielőtt az beteljesíti szörnyű végzetét...

Hősünk generálása a korábbi mintát követi, ám ezúttal sokkal összetettebb kasztok között választhatunk. Az Amazon az előzőrész Rogueja, aki képes akár lándzsát és pajzsot is halálosan forgatni ha úgy fejlesztjük. A Nekromanta, lények idézésében ás az átkok szórásában kiváló. Barbár egy igazán brutális ellenfél aki közelharcban képes a legnagyobb démonhadakat is ketté hasítani fejlesszük baltára buzogányra vagy kardra. A pajzsos közelharc és az aurák használatának mestere a Paladin. Az elemi varázslatokat kedvelőknek viszont a mágust ajánlom.

A játék tartalma óriásira bővült. Többé már nem vagyunk lekorlátozva egyetlen városra sem egyetlen katakombára. Négy fejezeten keresztül játszhatunk és mindegyik fejezetben más tájakon kalandozhatunk. Mindig egy városban kezdünk, amit npc-k népesítenek be. Az előző rész Tristramjához hasonlóan itt is találhatók különböző kereskedők, gyógyítók, kovácsok. A város falain kívül több részre osztott, hatalmas terület fekszik rengeteg sírbolttal és többszintes barlangrendszerekkel. Itt találhatók a démonok seregei, akik folyamatosan a vérünket akarják. A legyőzésükhöz háromszor annyi fegyver lesz segítségünkre mint azelőtt nem is beszélve a mágikus, egyedi, ritka és set tárgyakról. Ezúttal már több nehézségi fokozat áll rendelkezésünkre, de csak akkor érhetjük el a nehezebb fokozatot, ha már a könnyebben végigvittük a játékot.

"Not even death can save you from me."

Ezúttal nem kell a démonhordák ellen egyedül vonulni. Felbérelhetünk zsoldosokat is, fejezetenként más-más fajtát vehetünk fel (íjász, paplovag stb). Persze nélkülük sem kell magányosan róni Menedékföldét, hála a játék jól kidolgozott többjátékos módjának. Megszámlálni se tudom hányszor játszottam haverokkal és irtottuk a démonok seregeit, nem is beszélve az egymás elleni küzdelmekről. Akárcsak a már kivesézett Borderlandsen sajnos ezen a játékon is lehet érezni, hogy a fejlesztés fő célja a multiplayer mód volt, ami remekül sikerült, de ez az egyjátékos mód rovására ment. A mentési rendszer egyszerűen trágya! Egyedül a tárgylista és a karakter adatok kerülnek mentésre és ha a játék kezdetekor betöltjük a játékot a területe újragenerálódik. Segítségünkre vannak az úgynevezett Waypointok, amiket megszerezve a világ különböző pontjaira teleportálhatunk dacára a térkép újratervezésének. Halálunk esetén a fejezet városában rak le minket a játék és a tárgyaink a halálunk helyszínén fekvő hullánkban található. Még egy körülményesen megoldott dolog...

Egy évvel később megjelent a játékhoz egy kiegészítő, Lord of Destruction címmel. Az alapjáték négy fejezete bővül egy ötödikkel, ami a sima Diablo 2-t folytatja. Diablo elpusztult és a lélekövét megsemmisítettük a testvéréével, Mephistoéval együtt, azonban az utolsó a Három Főgonoszok közül, Baal elmenekült. és az Arreat Hegy felé tart hogy a misztikus tárgy, a Világkkő segítségével elárassza Menedékföldét a pokol seregeivel. Természetesen a mi feladatunk lesz megállítani őt...

A kiegészítő újításait nehéz lenne felsorolni mivel majdnem 10 évnyi patchelés közben ez a lista kibővült. rendesen. A pár alapvetőt felsorolok:

• Megnövelt ládaméret (az eredeti kétszerese).
• A játék már 800×600-as felbontás is játszható.
• A segítők között megjelent egy új fajta, a barbár, és immár végigkísérik a játékost kalandjai során. Továbbá nekik is lehet fegyvert és ruházatot adni, saját maguk is képesek fejlődni (nem a játékost követve), gyógyíthatók, és fel is támaszthatók.
• Rengeteg új tárgy:
• Rúnák (hasonlítanak a drágakövekre, de speciális "szavakat" kirakva belőlük rendkívül erős bónuszok nyerhetők.
• Barkácsolt (Crafted) tárgyak, melyeket az úgynevezett horadrim-kockában állíthatunk elő.
• Ékszerek (Jewels), szintén tárgyakba építve adhatnak plusz tulajdonságokat.
• Charm-ok, melyeket a játékos magánál tartva kaphat bónuszokat.
• Áttetsző (ethereal) tárgyak, melyek erősebbek, viszont nem javíthatók.
• Új egyedi (unique), készlet (set), és alap tárgyak.
• Két új kasztot is kapunk:
  • A Druida: Képes állatok idézésére, a természet erejével varázsolni és átváltozni bizonyos állatokká.
  • A Bérgyilkos: A harcművészetek nagymestere aki csapdákat is tud állítani a démonoknak.

 Mint már említettem párszor, hogy a Diablo 2 kultusza hosszú évekig fenn maradt és valójában egyetlen játék törte meg ezt: A Diablo 3. része...

A Blizzard Entertainment nevű cégről szerintem már minden játékos hallott, még az is akik sosem játszottak a cég egyetlen játékával sem. Jellemzőjük, hogy ritkán adnak ki játékokat, de azokat már a megjelenésük előtt olyan hype és várakozás övezi, amit kevés játék tudhat magáénak a szakmán belül.Az ő nevükhöz köthető a valós idejű stratégiai játékok megreformálása a Warcraft illetve a Starcraft sorozattal és az MMORPG, (internetes többjátékos szerepjáték) műfaj népszerűsítése a stratégiai játékukból kifejlődött World Of Warcraft-tal. Ezen a két univerzumon kívül a Blizzardnak van egy harmadik nagy neve is, mégpedig a Diablo sorozat.

A Diablo cselekménye egy meglehetősen dark fantasy világba kalauzol el, mégpedig Menedékföldére (angolban Sanctuary). Ez a köztes létsík a küzdőtere Menny és Pokol örök harcának és az itt élő halandó emberek az akaratlan szemtanúi/befolyásoló tényezői ennek a konfliktusnak. Perse ebben a küzdelemben ők sem maradnak tartózkodóak. Ki erre, ki arra az oldalra áll, ám végeredményben egyik oldalnak sem sikerül tartósan a másik főlé emelkednie. Ennek a harcnak leszünk mi is a részesei a Khanduras Királyságbeli Tristram városkájában. Tristram lakosait folyamatos démon támadások tartják rettegésben, aminek az eredete a város szélén álló öreg katedrális... Ránk vár a feladat hogy felfedezzük a templom alatt húzódó katakombákat és kriptákat, megtaláljuk a démonok által elrabolt herceget és hogy szembetaláljuk magunkat az egyik legősibb gonosszal, aki valaha Menedékföldére tette a lábát.. 

A Diablo játékmenete rém egyszerű: Adott egy város egy féltucat NPC-vel (nem játékos karakter), akik mindenféle dologra hasznosak (gyógyító, kovács, varázs tekercseket/könyveket áruló boszorkány stb.) és a város szélén található katedrális, aminek a kriptáiba leereszkedvén szörnyeket ölhetünk halomra. 16 szinten keresztül. Ahogy haladunk egyre lejjebb a katakombák kinézete is egyre inkább emlékeztet a pokolra, mint egy sírboltra és a szörnyek is egyre erősebbek. a szintet térképe is eléggé útvesztő szerű így ajánlatos a térképet is használni. Külön pluszt ad hogy minden végigjátszásnál random változtatja magát a labirintus kinézete, így növelve az újrajátszási faktort. A sírboltok közötti menetelésünk alatt ugyan a városlakók feladatul adnak nekünk pár küldetést, de ezek szerves részét képezik  a történetnek.

Minden szerepjáték egyik legsarkalatosabb pontja a karakteralkotás, de itt ez nem annyira komplex feladat mint a Falloutban (szerencsére?). Három kaszt közül választhatunk, ezek sorrendben pedig a Harcos (Warrior), aki a közelharc mestere. Kardokkal és buzogányokkal írtja leghatékonyabban a démonokat. Képes pajzs hordására is, de ha a sors úgy hozza ezt eldobva, a kétkezes fegyverekkel is nagyon jól bánik. Ezt ellensúlyozandó az íjászat és a mágia nem az ő asztala. varázsolni nem sokat lehet vele és a találati arány miatt több nyílvesszője végzi a falban mint az ellenfélben. Van nekünk egy női karakterünk is a Tolvaj (Rogue). Ő a harcossal ellentétben mestere a távolsági harcmodornak és az íjakban hatékony. Méterekről képes hatástalanítani az ellenfeleket mielőtt azok elérnének egyáltalán hozzá. Van még nekünk egy Mágusunk is (Sorceress). Mint a neve is mutatja ő a mágia ura és különböző botokból vagy könyvekből képes elsajátítani az összes varázslati formát. Minden kasztnak megvan a maga erőssége és gyengesége így mind háromban ki-ki megtalálhatja a neki tetszőt. Szintet lépni tapasztalati pontok fejében tudunk, amiket a leölt szörnyekért kapunk. Minden szintnél öt pontot kapunk, amit eloszthatunk a karakter fő tulajdonságai között. Ezek: Strength (erő), Dexterity (ügyesség), Magic (mágia) és Vitality (életerő). A nevekből nagyjából ki lehet hámozni milyen értékeket befolyásolnak, bár ez kasztonként változó.

A használati tárgyak között találhatunk különböző páncélzatokat (erősség szerint három fajtát), sisakokat pajzsokat, páncélokat. közelharci fegyvereket(kard, buzogány, kalapács, fejsze, bot) és ékszereket (gyűrű, amulett. A Diablóban viszont van esélyünk találni mágikus hatalommal felruházott tárgyakat. Ezek bizonyos paramétereinket erősítik. Vagy valamelyik ellenállásunkat vagy pedig tulajdonságainkat. Nem ritkán vannak egy-két tárgynak pozitív és negatív tulajdonságai is így ez is ad egy kis gondolkodni valót néha a játékosoknak. na persze ezeknek a tárgyaknak nincs csak úgy kiírva a tulajdonságuk. Be kell őket azonosítani. Ebben segítségünkre lehetnek az azonosító tekercsek, vagy pedig a Tristram bölcse Cain is, aki 100 aranyért elmondja miféle vasat hoztunk fel már megint.

 A következő évben a Diablo kapott egy kiegészítőt mégpedig a Sierrától Hellfire néven. Itt már több nehézségi szintet is kipróbálhatunk nem csak multiplayerben, akár egy tapasztaltabb karakterrel is (sőt csak azzal javasolt a nehezebb fokozat). Rengeteg új mágikus tárgy került bele. Négy új küldetés, két új labirintus négy-négy szinttel és három új kaszt is. Ezek a Szerzetes (Monk) aki kiválóan küzd botokkal és halálosan gyors. A Bárd (Bard), aki kinézetre és hangra a Rouge viszont erősen módosított változata. A közelharcban jó ő is, főleg hogy két egykezes kardot is képes fogni, ezzel növelve a sebzését. hasonló karakter a Barbár (Barbarian), aki pedig a Warrior "ikertestvére". Ő képtelen mágiát használni, viszont két kétkezes fegyvert igen, plusz minden szinttel növekszik az elemi ellenállása (tűz, villám, mágia).

A maga módján egy nagyon jó kis kiegészítő egy fantasztikus játékhoz. Sajnos aki a multi miatt retrózna vele, annak nem ajánlom. Ez még az a Diablo, ahol nem feltétlen a lootolás és a farmolás jelentett mindent, De talán pont ezért a kedvencem a sorozatból

  Az alapjáték introja:

 A kiegészítő trailere:

2008-ban a Bethesda felébresztette a Fallout franchise-t régen tartó álmából, de szerintem ők sem gondolták, hogy mekkora aranytojástojó tyúkot szereztek meg az Interplaytől. A sorozat harmadik része óriási siker lett. A megjelenés utáni évben sorra érkeztek is a különböző tartalmú igencsak jó minőségű DLC-k, majd jött egy Game Of The Year Edition is és a Bethesda egy tollvonással kitörölte a konzolos BOS cselekményeit a kánonból. A játék rajongóira meglehetősen szép idők köszöntöttek és ezt csak tovább emelte a 2010-es újabb Fallout megjelenése, ami a New Vegas alcímet viselte.

Azt kell mondjam, a New Vegas képében megkapta a széria az első, tartalmilag minőségi mellékszálát. Időben négy évvel a Washingtoni események után járunk. Amilyen messze kalauzolt térben a harmadik rész a klasszikus játékoktól, úgy hagyjuk magunk mögött a 101-es Menedékből megszökött Magányos Vándor kalandjait és térünk vissza (majdnem) arra a régióba ahol minden elkezdődött.

A játékos egy futárt alakít, akinek egy csomagot kell Primm nevű vársorból new Vegasba juttatni, ám útja során elkapja őt egy rablóbanda, akiket egy rejtélyes, öltönyös férfi vezet. A Futárt megfosztják csomagjától és kis híján az életétől is. Egy Victor nevű robot találja meg karakterünket, a sivatag közepén, saját maga által ásatott sírjában feküdve, golyóval a fejében a Futárt, de még időben  elviszi a legközelebbi város orvosához. Itt a Fallout 3-ból már ismert "történetbeágyazott-karaktergenerálás" következik. Egy orvosi vizsgálat alatt meghatározhatjuk főbb tulajdonságainkat, nevünket, kinézetünket, nemünket és a klasszikus részekből visszakapjuk jellemvonásainkat is. Mitchel doki vizsgálat után pár dologgal és jókívánsággal ellátja a Futárt majd útra bocsájtja hogy megtalálja támadóit és elégtételt véve visszaszerezze rejtélyes csomagját....

Kezdjük azzal hogy véleményem szerint, EZ a játék a közvetlen folytatása az első két résznek. már ha csak azt nézzük hogy az Obsidiannál több olyan fejlesztő is dolgozott a játékon, akik egykor a Black Isle égisze alatt a Fallout 1-2-n. Ez a tény már önmagában azt sejteti hogy valamilyen szinten rajtahagyják a játékon az első két rész kézjegyét, de arra még én sem számítottam hogy ennyire. Kezdjük a helyszínnel, ami nagyjából a Mojave sivatagot öleli fel így Nevada államot, valamint egy kicsit Arizonából és Kaliforniából is. Talán most járunk földrajzilag legközelebb az első játékok színhelyéhez a második rész óta. A karaktergenerálásnál is visszaköszön egy régi elem a jellemvonások (traits) képében. Felvehetünk max. két olyan képességet, aminek mind előnyeit mind hátrányait élvezhetjük játékunk során. A régi hangulat megteremtésére a zene is szolgál egy kisebb nosztalgiával, mivel a helyszínek többségén az első két rész háttérzenéit/zajait hallgathatjuk. Kalifornia közelsége miatt nem egy-két utalást is kapunk, az ott játszódó részek végkimenetelét illetően ami elég jó dolog, ugyanis ez a Fallout 3-ból hiányzott szerintem. Ám harmadik részhez hasonlóan itt is feltűnik egy régi, jól ismert és kedvelt karakter, méghozzá a második részből. Hogy kicsoda? Ennek megfejtését meghagyom nektek. Aki esetleg hiányolta a harmadik rész arzenáljából a Bozart vagy a T51b páncélt, annak sem kell csüggedni, ugyanis rengeteg régi öltözékkel ,páncéllal és fegyverrel lett kiegészítve a Fallout 3 tárgylistája. Frakciókban visszaköszön az Új Kaliforniai Köztársaság (NCR) és 12 év után újra találkozhatunk az eredeti, nyugati parton székelő Acél Testvériség tagjaival is. Eme érdekcsoportok jelenlétéhez fűződhet a környék fejlettségi szintje is. Falloutban még nem láttam ilyen fejlettnek a civilizációt, bár ez annak az érdeme is lehet hogy viszonylag kevés bomba csapódott be Vegasba és környékébe. Ez persze nem azt jelenti hogy nem kapunk ízelítőt a pusztaság rémségeiből, csak mindössze szerintem kevesebbet mint mondjuk a harmadik részben.

A döntések, mint mindig most is kulcsszerepet játszanak. Eldönthetjük melyik frakciót segítjük, háttérbe szorítva ezzel a többit kialakítva ezzel a játék végi nagy összecsapás végkimenetelét. Az utolsó videóban pedig újból végigveszi a játék a különböző települések fejlődésében játszott szerepünket. A frakciós rendszerről még annyit hogy vigyázzunk hogy milyen öltözékben rohangálunk a pusztában! Egy NCR egyenruhában nem feltétlen egészséges egy Cézár Légiós tábor közepén flangálni, de ugyanez fordítva is igaz!

Lehetőség van a játékban craftolásra akár csak a legutóbbi játékban itt is összeeszkábálhatunk mindenféle limlomból fegyvereket. Viszont az Obsidian továbbment és már nem csak csúzlikat rakhatunk össze hanem különféle tárgyakat is. Gyógynövényekből stimpack-et, lőporból és töltényhüvelyből lőszert stb.

NPC-kből kapunk megint egy valaggal. Robotkutya, szupermutáns, zsoldos, exkatona, robot és társai bt.. A szokásos sémát követik a Fallout szérián belül, ám mindegyiknek megvan a maga izgalmas háttértörténete, amit érdemes kibogozni. Az új fejlesztőbrigád hozzácsapott az NPC-khez egy külön menüt amiben könnyebben tudjuk managelni társaink taktikáját felszerelését.

A szinkronhangok mint mindig most is elsőosztályúak és van egy pár nagyobb név is. Ron Perlmanről nincs mit mondani. 97 óta ő a sorozat narrátora és ez így is van rendjén. Ahogy a Fallout 3-ban a karakterünk apjának hangjaként sikerült megnyerni Liam Nessont, az itteni kulcsfigura, rejtélyes öltönyös hangját sem kisebb név adja mint Matthew Perry.

A bugok! Hát azokból még mindig van elég. Azóta már kijött javításokkal már nincsenek durvábbak, viszont jelen vannak a Fallout 3-ban megismertek, mint a hiányzó textúra, átmegyek a falon a karakterrel stb. A New Vegasban mindössze ezen jelenségek száma nőtt meg drasztikusan. Lehet hogy a grafikus motor hibája, de úgy tűnik a sorozatot végig kísérteni fogják az ilyen hibák. A western stílust nem preferálóknak szintén lesz egy kis keserű szájíze a játékot látva, ugyanis a New Vegas erősen táplálkozik abból a műfajból.

Az Obsidian méltó mellékszálat alkotott a legjobb poszt-apokaliptikus szerepjátéknak és tovább öregbítette annak hírnevét. Nem volt kérdés hogy folytatódni fog a dolog, csak nem tudtuk mikor. Az évek során jöttek a pletykák, hogy a játék negyedik része ismét a keleti parton fog játszódni, mégpedig Bostonban és környékén ,de biztosat csak az idei E3 konferencián tudtunk meg amikor a Bethesda megmutatta a Fallout 4 első képsorait...

Iderakok még egy kis betekintést a november 10-én megjelenő következő részből is...: